Törvényi rendelkezés a termékfelelősségről a fogyasztók érdekeinek védelmében.

Az 1993. évi X. törvény egyértelműen kimondja, hogy:

Az a gyártó, illetve szolgáltató, aki a termékével, illetve a szolgáltatásával másoknak kárt okoz, abban az esetben a károsultat kártalanítani köteles.

A kártérítés mértéke meg kell, hogy egyezzen a kár nagyságával.

Ez a gépjárművédelemre is igaz!
Cégünk rendelkezik termékfelelősség biztosítással annak érdekében, hogy a termékeink és a szolgáltatásunk ennek a törvényi rendelkezésnek is megfeleljen.

Ha a gépjárművédelem alkalmazásakor az Ön által választott cég, illetve szolgáltató nem rendelkezik termékfelelősséggel, illetve a termékfelelősség vállalását kérésre igazolni nem tudja, javasolt a termék, illetve a szolgáltatás visszautasítása! Ez mindenképpen az Ön érdekeit szolgálja!
Indoklás:

A termékfelelősség törvényi erővel egyértelműen a fogyasztó érdekeit képviseli. Azonban a termékfelelősség hiányában nincs semmi esélye arra a károsultnak, hogy az önhibáján kívül, és igazolható módon az érintett termék, vagy szolgáltatás okozta kár bekövetkeztekor kártérítésben részesüljön.
Kínálatunk, ami minden biztosító, hitelintézet és gépjármű tulajdonos jogos elvárása:

Részünkről csak olyan gépjárművédelem alkalmazása az elfogadott a hozzátartozó termék felelősség vállalással együtt, ami minden érintett félnek jogosan és egyformán nyújtja a biztonságot, a minőséget, és a megbízhatóságot!

Ez nem más, mint a Pajzs Technológia!


© 2005 - 2023 P.T.B. Pajzs Kft. Minden jog fenntartva!Adószám: 13492063-2-13 · Cégjegyzékszám: 01-09-738018Bankszámlaszám: 10300002-20234155-00003285 · IBAN száma: HU02103000022023415500003285 · SWIFT kód: MKKBHUHB
phoneshopping_cart
Ez a honlap technikai sütiket (angolul: cookie) használ a megfelelő működéséhez. További információ...