A Pajzs Technológia bemutatása röviden

A védekezés alapja függetlenül attól, hogy mit szeretnénk megvédeni, illetve milyen káros behatásoktól és azok következményeitől szeretnénk védekezni, minden esetben kivétel nélkül abban rejlik, hogy a védeni kívánt értéket kell hozzáférhetetlenné(!) tenni az illetéktelen személyek számára.
Legyen az akár ingatlan, legyen az egy bankszámla, egy trezorban őrzött érték, legyen az egy információ, vagy éppen gépjárművédelem. Azonban a gépjárművédelemben a legtöbb esetben ez az alapelv nem érvényesül, aminek több oka is van.
Az első és talán a legfontosabb, hogy azok, akik gépjárművédelmi kialakítást fejlesztenek, többnyire nem biztonságtechnikai szakemberek, ez irányú képesítéssel nem rendelkeznek, amik elengedhetetlenek a biztonságtechnikai területen. Így sok esetben halvány fogalmuk sincsen arról, hogy mit jelent az, hogy a védett értéket kell hozzáférhetetlenné tenni. Ezt sem értelmezni, sem megérteni nem képesek. A baj nem ott kezdődik, ha Ön, mint érdeklődő nem ért a biztonságtechnikához, vagy a gépjárművédelemhez, hanem ott, ha a szolgáltató nem ért hozzá. Pedig ez kulcsfontosságú kérdés, mivel ennek a hiánya a meleg ágya egy sikeresen kivitelezett gépjármű lopásnak.

Most térjünk rá, hogy mi is az a Pajzs Technológia.
A Pajzs Technológia az az elnevezés, ami az általunk kidolgozott gépjárművédelmi kialakítást jelenti. A hatékony gépjárművédelem kialakításánál elengedhetetlen a védeni kívánt gépjármű motorterének elektro- mechanikai módon történő lezárása.
Az eddigi kialakítású gépjárművédelmi eszközökkel, illetve rend­sze­rek­kel szemben a Pajzs Technológia hozzáférhetetlenné teszi a kialakított gépjárművédelmet, ezért azt akkor sem lehet hatástalanítani, ha a tolvaj rendelkezik a gépjárművet illető típus ismerettel, technikai fel­sze­rel­ség­gel, illetve magas szintű felkészültséggel.
A gépjárművédelemben nem létezik olyan, hogy „jól eldugom” a védelmi rendszer egységeit azért, hogy a tolvaj azt ne találhassa meg.
A gépjárművédelemben a hozzáférhetetlen létezik, és a kettő dolog nem ugyanaz!
A gépjárművédelemben nem az a fontos, hogy immobiliser funkcióként hány pontot szakítunk meg ahhoz, hogy illegálisan ne indulhasson el a gépjármű, hanem az a fontos, hogy hol szakítjuk meg az immobiliser pontokat.

Fontos azt is tudni, hogy a hozzáférhetetlenség elve soha nem tud elavulni, az minden korban érvényes volt, most is az és a jövőben is az marad! Az a szolgáltató, aki ezt nem így látja, sőt, ennek hangot is ad, az egy dilettáns, egy amatőr, aki komoly kockázati tényezőt jelent mindazokra, akiket a portékájával megtéveszt.

A Pajzs Technológiájú gépjárművédelem, autóvédelem alapját képező és a gépjárművek motorház tetejének a lezárását biztosító elektro-mechanikai eszközök többféle méret­ben és kivitelben.


Figyelem!

A gépjárművek motorház tetejének akár elektronikai, akár mechanikai úton történő lezárása nem azonos a Pajzs Technológiával!


© 2005 - 2023 P.T.B. Pajzs Kft. Minden jog fenntartva!Adószám: 13492063-2-13 · Cégjegyzékszám: 01-09-738018Bankszámlaszám: 10300002-20234155-00003285 · IBAN száma: HU02103000022023415500003285 · SWIFT kód: MKKBHUHB
phoneshopping_cart
Ez a honlap technikai sütiket (angolul: cookie) használ a megfelelő működéséhez. További információ...